Háború

   Mióta Liza itt van nálunk, folyamatosan küzdök vele. Mondták nekem, hogy "vagy kutya, vagy kert", de akkor már késő volt. Vannak bizonyos helyek a kertben, ahol valamiért nem bírja elviselni a virágokat. Ilyen az előkert. Tavasz végén addig ásott, míg ki nem kaparta az összes virághagymát, és mindet szét is rágta. Aztán ültettem a járda mellé a helyükre mást, de azokat is folyamatosan kikaparja. Így telnek napjaink: én ültetek, ő ás. Még nem adom fel, bízom benne, hogy egy szép napon abbahagyja a virágaim kinyírását.
   A másik rizikós hely a veteményes. Jó ideig nem foglalkozott vele. Aztán mikor elültettük a borsót, ő is a közelben volt, és látta, hogy ásunk, és ettől úgy gondolta, hogy akkor ezt neki is lehet. Napokon át tehát kikaparta a borsókat. Körbekerítettem a veteményest, a kerítésből megmaradt fél méteres csirkehálóval. Ez csak amolyan optikai gát, mivel többször is simán letolta, vagy átugrotta, és ami a nagyobb baj, rátalált az eperre. Úgy tűnik, sajnos neki is ízlik, többször is dézsmált belőle. A többszörös leszidásoknak talán meglesz a hatása, és legalább az eperből marad nekünk is.